Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)

Hagyja abba a füstöt és esküdjön

A harcra kész és dicsvágyó harámbasát az ellen vakmerősége csatára csábította, hiszen tudta, hogy a létszámot, a helyzetet és az erőt tekintve ő van fölül, így hát nem bírta magát megtartóztatni az összecsapástól, hanem, mintha már a kezében volna a diadal, úgy gondolkozott, hogy a dicső győzelem busásan ki fogja egyenlíteni az engedetlenség bűnét, és úgy döntött, hogy mindenképpen megütközik az ellenséggel.

Corvinus és a despota látja, hogy a katonáik által felingerelt török mindjárt támad, és aggasztja őket a király távolléte, aki — mint mondtuk — egynapi járóföldre járt előttük. Amikor tehát látják, hogy a harámbasa a hadrendbe állított sereget nyomban rájuk ereszti, nagy kelletlenül kérlelni kezdik bajtársaikat, hogy hagyják magukat rendbe szedni, ne támadjanak fejetlenül, mert ha már győzni nem lehet, legalább ne engedjenek vér nélküli diadalt az ellenségnek.

A legfőbb ügyész újabb 9 évnek láthat neki. Megmondja, hogyan kéne politizálnia az ellenzéknek, ismét lehazaárulózza ellenfeleik egy részét. Hazugságnak nevezi, hogy Magyarországról menekülniük kell a fiataloknak. Káncz Csaba

A hadsort tehát hirtelen összekapják, és hogyan leszokni a dohányzásról kezdő dohányosok isteni, mint emberi segítségben bizakodva megparancsolják, hogy induljanak az ellenségre.

A harámbasa már lebocsátja a hegyről a lovasságát, és felállítva a hadrendet megkezdi az ütközetet a mieinkkel.

A két fél veszekedett dühvel csap össze, az emelkedők és völgyek között a hegy lábáig folyik a verekedés, és — mint beszélik — az első összecsapásnál sokan elesnek. A lengyel lovasság, amelyet a király nemrégiben küldött előre Corvinusszal, és amely ott maradt, hogy súlyos veszedelem esetén a segítségére legyen, meg a magyar csapatok a könnyűfegyverzetű zászlóaljakkal, melyek élén maga a despota áll, életükről lemondva úgy verekednek, mintha mást sem kívánnának forróbban a halálnál.

A harámbasa hátul intézkedik, a fáradóknak segítséget ígér, a csüggedőket korholja, a menekülőket visszakergeti, az ingadozók bátorságát hol káromkodással, hol kérleléssel támogatja, mindenütt újjáéleszti a harcot, és mindenről körültekintően gondoskodik. Corvinus és a despota először úgy gondolják, hogy ügyük elveszett, aztán észreveszik, hogy az ellen megrendül; ők is lelkesen kiáltozzák, hogy az ellenséget már legyőzték, biztatják, kérlelik övéiket, hogy tartsák meg a rendet és a harci taktikát, ne szolgáltassák ki magukat vaktában való csapkodással az ellenség kardjának, ragadják meg a kínálkozó győzelmet, legyenek tudatában annak, hogy isteni gondviselés és pártfogás alatt csatáznak.

Aztán néhány gyalogoscsapatot leküldenek a hegyoldalon a bozótba, ahol alabárdjaikkal vagdalkozva, döfködve öldökölnek, és oldalról szurkálják a törökök hagyja abba a füstöt és esküdjön lovait. Ez a csapat óriási mészárlást visz végbe a lovasság között, amely szét is bomlik, és közülük az életben maradók gyorsan visszamenekülnek a hegygerincre, ahol az őrség áll; a merészebbeket, akik alászálltak a völgybe, a vértes lovasság bekeríti, és ezek csak nagy nehezen tudnak az emelkedőn visszakapaszkodni.

Ámde mialatt erejének végső megfeszítésével iparkodik, megcsalja őt a hóréteg, melyet szilárd jégpáncélnak néz, és belezuhan egy tóba, ahonnan sem ő, sem a lova nem tud kievickélni, és egy közkatona elfogja. A hagyja abba a füstöt és esküdjön, akik megmenekülhettek a véres csatából, visszahúzódtak az őrség maradékához, mely a hegytetőn várakozott.

A keresztények úttalan utakon törekednek utánuk, de hagyja abba a füstöt és esküdjön nap már lehanyatlik, az út járhatatlan, hát visszavonulót fúvatnak, és visszatérnek a táborba. A harámbasát számos előkelővel együtt elfogták; sokan elestek a csatában, még többen menekülés közben.

Azok közül, akik nem futottak a hegyek közé, kevesen maradtak meg; a folytatást Corvinus másnapra hagyja. Egyszer csak észreveszi, hogy az egyik közkatona egy tiszteletre méltó külsejű, ázsiai, azaz perzsa ruházatú ellenséget vonszol méltóságához nem illő módon, megkötözve; kéri a katonát, hogy adja el neki a foglyot. Hát ennyibe került a harámbasa, Ázsia kapitánya, akit a legszorosabb rokonság fűzött a császárhoz.

Részlet az azonos című regényből Két nyugdíjas házaspár az evezőstúra során kiköt egy apró dunai szigeten. Figyelmetlenségük miatt az áradó folyó éjjel elsodorja hajójukat. Nem vittek magukkal mobiltelefont, mert ki akartak szakadni a zajló életből. Várniuk kell, amíg valaki észreveszi őket. Takarékoskodnak a három napra való élelemmel.

Corvinus sátrához vezetik, méltóságához illően őrzik, és megnyugtatják. Ezen az éjszakán véletlenül odatéved a despota, hogy a csata folytatásáról tanácskozzék; a tűz fényénél megpillantja a nemes ábrázatú, komor tekintetű foglyot, török nyelven megszólítja, mert az e nemzettel való régi szomszédság és kapcsolat következtében jól beszéli azt, és azonnal felismeri az embert.

Magában sajnálkozik a sorsán, és gyászolja őt, de Corvinushoz fordul, és kéri, hogy adja el neki. Ez azt feleli, hogy neki ugyan negyven aranyába került, de bizony negyvenezérnél sem többért, sem kevesebbért nem adja senkinek. A despota megígéri, hogy megad ennyit. Addig is tartsák szépen, tisztességgel, hagyja abba a füstöt és esküdjön őrizzék gondosan.

Lám, a szerencse árverésre bocsátotta a harámbasát, Ázsia kapitányát, hogy megmutassa az emberi sors változandó és állhatatlan voltát, és megtanítsa, hogy mindig érett megfontolással, ne pedig elhamarkodottan cselekedjünk.

A lengyelek azt mondják, hogy Ulászló jelen volt az ütközetben, és ő parancsnokolt, a magyarok ellenben úgy tudják, hogy az ő zászlaja alatt, de távollétében zajlott le.

Ulászló úgy vélekedett, hogy úgyis kudarcot vallanak, ezért a katonák épségének megőrzése érdekében hagyják abba az egészet, és fordítsák minden erejüket a visszavonulásra, hagyja abba a füstöt és esküdjön az éhínséget elkerüljék.

Corvinus és a despota viszont azt remélte, hogy a győzelemmel és a harámbasa elfogásával visszaszerezhetik ennek országát, ezért azt tanácsolta, hogy űzzék el innen a török őrséget, tapossanak el minden szikrát, amelyből tűzvész támadhat, mert ők úgy gondolták, hogy katonáik ereje és bátorsága ellenállhatatlan. Corvinus és a despota véleménye győzött. A király is beleegyezett, mert nem akarta ellenkezésével csökkenteni a vezérek és a katonák elszántságát; megparancsolják a katonaságnak, hogy frissítse fel hogyan kell inni a dohányzó tablettákat és öltsön fegyvert.

A nap harmadik órájában a király fegyveres csapatai elkezdenek fölfelé kapaszkodni a hegyen, megpróbálják leküzdeni annak irdatlan meredélyét. A hegytető, amelyen az ellenség tartózkodik, egy meredély fölé nyúlik; ilyenformán az alul közeledőket nem lehet látni; Corvinusék minden fáradság nélkül feljutnak a másik hegygerincre, abban a reményben, hogy innen könnyűszerrel megtámadhatják az ellenséget.

Ámde amikor kezdenek előrenyomulni, egy letört szikla helyén keletkezett szakadék útjukat állja, és sem törmelékkel feltölteni, sem áthidalni lihegés kilépés után tudják.

hagyja abba a füstöt és esküdjön

Az ellenséget tehát nem lehet kézitusában elűzni, ezért ostromgépekkel próbálnak támadni. Katapultákat, hajítógépeket, más efféle szerszámokat irányítanak oda, melyek roppant kődarabokat hajigálnak, törnek, zúznak, rémítenek.

A török látja, hogy az ellenség egyre közelebb kerül, iszonyú sziklaeső is rontja, és igencsak megszeppen. A megzavarodott és már-már halálra ítélt tömeg számára mentő ötletet talál, kiadja az utasítást és a parancsot, mindenkit kioktat, hogy ha süvöltést hall, lapuljon a szirtek és a sziklák mögé, amivel a pusztulást pillanatnyilag elkerülheti, és ezzel a módszerrel felbátorítja övéit az ellenállásra.

Corvinus ezalatt több csapatot elindít a meredek emelkedőn, amely az ellenséghez vezet, de mert ezeknek alulról kell verekedniük, hagyja abba a füstöt és esküdjön hely alkalmatlansága és a török ellenállás visszaveti őket. Végül kénytelen belátni, hogy az ostromgépek működtetése hiábavaló, a csúcson és a meredélyen a saját és a király embereit csak veszélyezteti, hát feladja a próbát, és az uralkodó beleegyezésével visszavonulót fúvat, a sereget visszahívja a lapályra.

A király távozása újjáélesztette a törökök bátorságát, merészségét, és örömmel töltötte el őket. Másnap, miközben dühöng a fagy, és a szükséges dolgok egyre jobban fogynak, a király megint a visszavonulás gyorsításáról tanácskozik a vezérekkel és a légióparancsnokokkal, hogy még mielőtt az éhség kipusztítja a hadsereget, e terméketlen és rideg vidékről gazdagabb tájra érjenek. Mások másképp gondolkoztak, főleg a despota korholta vezértársait, hogy, miután elfogták a vezért és szinte teljesen szétverték az ellenséget, kiengedik a kezükbe kaparintott győzelmet, nem fejezik be azt a hadjáratot, amelynek végéhez közel járnak, gyávaságból és tunyaságból meghátrálnak a levert zhdanov leszokni a dohányzásról elől; emellett azt is megígérte, hagyja abba a füstöt és esküdjön az éhezés fejében akkora összeget fizet, amekkorát csak kérnek.

Ugyanezt hajtogatta a pápai legátus is.

  • Leszokni a dohányzásról egy hete
  • Öröklött koronát visel vagy uralkodó jelvényei csak olyan minőségüek-e, minőket a papirkereskedőnél néhány fillérért vehet az ember?
  • Hogyan lehet leszokni a tini lány dohányzásról
  • Az asszony kisvártatva folytatta: - Hun az a kis bitang!
  • A tengerszemu hölgy: text - IntraText CT
  • Hagyja abba a dohányzást utoljára

De mert a nehézségek és bajok elviselhetetlenné fokozódtak, a katonák szívét semmiféle előnyök ígérgetésével sem tudták meglágyítani. A légiók nyíltan zúgolódtak, azt mormogták, hogy a bakák vesznek éhen, nem a vezérek meg a hadnagyok, akiknek mindenük megvan; a despota abban a reményben, hogy országát visszaszerzi, olyasmire biztatja őket, ami tűrhetetlen és elviselhetetlen; 45 őt nem érdekli, hogy a katonák és a barmok naponta hullanak; a muszájt nem lehet legyőzni; a tél végén önként visszajönnek a szent hadjáratra; addig engedni kell a dühöngő fagynak és a parancsoló éhségnek; a katonákat telelőre kell bocsátani, hogy a kimerültségtől, hidegtől, nélkülözéstől meggyötört tagjaikat ápolják és megerősítsék.

Ennek következtében a király előreküldte a poggyászt, és megindult visszafelé azon az úton, amelyen korábban előrehaladt. Visszavonulását a törökök inkább menekülésnek fogták fel, a hagyja abba a füstöt és esküdjön várt öröm visszaadta az erejüket, és úgy határoztak, hogy üldözik a vonulókat.

Neki-nekirontanak a leghátsó sornak, és sűrű csipkelődésekkel háborgatják azt hol hátulról, hol oldalról; kölcsönösen okoznak is, szenvednek is veszteségeket; azt á harcmodort alkalmazzák, hogy a támadók elől kitérnek, majd a hátramaradókra, összetorlódókra megint rárohannak. Időnként úgy elállják az utat, hogy a sereg nem tud rhinathiol orrcsepp de a zsákmánnyal, az összerablott holmival terhelt poggyász sem tűrte a sietséget.

A hátvéd, amely vértes lovasokból állt, és a sereget hátulról falként védelmezte, az erdő bejáratánál megelőzte a többieket. Ekkor a törökök könnyűlovassággal támadnak, a könnyűfegyverzetűek szembefordulnak velük, hogy feltartóztassák őket; ezek helytállnak, és az erdőben kemény csata kerekedik. Nagy lárma támad, mire az elöl haladók visszafordulnak, de verekedés közben vizenyős helyre tévednek, ahol a lovasok elakadnak, és hagyja abba a füstöt és esküdjön mély mocsárból alig tudnak kivergődni.

Ehhez jön még, hogy a rejtett mélyedésekben, a kanyargós ösvényeken, a talaj alattomos süppedékein a lovak fel-felbuknak; az erdei terepen kénytelenek gyalogosan harcolni; akik segítségül hátraszaladnak, meggondolatlan jószándékukban belesüllyednek a mocsaras talajba, hagyja abba a füstöt és esküdjön a láthatatlan vízmedrekbe.

Ebben az erdőben inkább a hely nehézségeivel kellett küzdeni, mint az ellenféllel. Mivel tehát az éhség napról napra fokozódott, a poggyász súlya és tömege meg a törökök szüntelen támadása erősen késleltette a haladást, a király és a többi főúr jónak látta, hogy a málhát összehordják középen, és ami inkább tehertétel volt, mint nyereség, azt mindenki szeme láttára elégették, az elesett katonák és az ellenség fegyvereit elásták, a gyenge és fölösleges hagyja abba a füstöt és esküdjön levágták, nehogy a nélkülözés és a bágyadtság föleméssze a sereget.

A haszontalan nyűg alól felszabadult hadoszlop kényelmesebben tudott menetelni, és ezután nem kínált a támadóknak oly könnyű lehetőséget a zaklatásra és rajtaütésre. Ulászló végre hosszú út után minden csapatával együtt megérkezett Görögfejérvárra, melyet most Belgrádnak hívnak; övéi tisztességgel fogadták, néhány napig pihenéssel és bő étkezéssel gyógyítgatta, erősítgette a katonákat meg a lovakat. A főpapok és a papok megálltak az első mérföldkőnél, a polgármester és a várnagy a többi tisztviselővel a nép élén továbbment, és találkozott a királlyal, akinek jobbján Corvinus és Julián, balján a despota haladt; őket követték a lovaskapitányok, a hagyja abba a füstöt és esküdjön, a vidám és büszke katonák, akik nemcsak a fejükön, hanem dárdájukon és lándzsájukon is koszorút viseltek.

A találkozáskor akkora taps és éljenzés tört ki, hogy minden visszhangzott az örömujjongástól. Dagasztotta az általános vidámságot a harangzúgás és a katonák csatakiáltása.

Aztán kialakult a diadalmenet. A pápai leszokni dohányzásról és a despota között pálma alakú köpönyegben Corvinus követte őt, mert hagyja abba a füstöt és esküdjön fejezték ki, hogy a király után ő is megérdemelten tart diadalmenetet. Ezeket követte a keresztesek szent serege, melyet két oldalról főpapok és tisztviselők fogtak közre; aztán a légiók folytatták a sort, melyek harsány vidámságát a Duna meg a környező hegyek visszhangozták.

Ezt az egész fentebb leírt oszlopot a papok díszmenete előzte meg, akik szent öltözékben, ünnepélyesen lépegetve vitték maguk előtt a hazai szellemeket és isteneket, az istenségek aranyos, ezüstös képmásait; hálaadó szent himnuszokat zengtek a mindenható, jóságos Jézus Krisztusnak és az isteni anyának, Pannónia patrónájának; 70 jobbról és balról mindenféle népség verte kiáltozásával az eget, ahogy versengve éltette Ulászlót és Corvinust.

Amikor pedig a városkapuhoz érkeztek, a mélyen vallásos Ulászló király, tudván, hogy a győzelemnek isten a szerzője, leszállt a lóról, gyalog ment be örvendezve a városba, és a győzelmi menettel mindenekelőtt az isteni anya bazilikáját kereste föl. Miután minden oltárnál istentiszteletet tartottak, a király hálát adott mindenható védelmezőjének leszokni a dohányzás hatásáról a potenciára az összes istennek, elhelyezte a templomban az ellenséges zászlókat meg a fegyverzsákmányt, és alul egy táblát függesztett ki, amelyen beszámolt a győzelemről, amelyet a mennyei kegyelem a törökök felett adott.

Az istentisztelet után a várba mentek, a király Corvinust érdemei szerint nyilvánosan megdicsérte, hiszen az egész siker az ő virtusának és bölcsességének volt köszönhető. Érdeme szerint megdicsérte a többi főurat és kapitányt is; aztán utasította őket, hogy mindegyikük sorban függessze ki feliratos címerét ugyanazon bazilikában a főoltárnál, hogy így a mostani diadalnak megadják a méltó dicsőséget, mely táblák napjainkig ott láthatók.

A király és Corvinus diadala után, melynek híre napok alatt egész Európát bejárta, a keresztény fejedelmek bátorsága, mely a török sikerek miatt megrendült, annyira felgerjedt, hogy úgy érezték, Ulászló uralkodása és Corvinus élete folyamán nem kell férniük e vad nemzet kegyetlenségétől, ha háborút indítana. Jöttek tehát mindenhonnan az üdvözlő és buzdító küldöttségek. Elsőként Eugén pápa küldött követeket Pannóniába, meg a velencések, a genovaiak, Fülöp burgund herceg, hogy miután e fényes és üdvös győzelemhez gratuláltak a királynak és Corvinus Jánosnak, biztassák és kérjék őket a törökök elleni háború folytatására, ígérjenek pénzt és segítséget, ajánljanak emellé erős hajóhadat a Dardanellákhoz, mely az ázsiai csapatok átkelését megakadályozza, hogy azok a törökök, akik a Corvinustól elszenvedett sok csapás után Európában még megmaradtak, könnyen megsemmisíthetők legyenek.

Fényes küldöttség érkezett Palaeologus Jánostól, a görögök császárától is, akinek birodalmát a török erő annyira tönkrezúzta, hogy számos tartományának elveszítése után alig maradt valamije Trákiában és Görögországban; ő az üdvözlet átadása után kéri a királyt és a tanácsot, hogy mielőbb folytassa ezt az üdvös és kegyes háborút.

Rámutat az alkalom nagyszerű voltára, hiszen — mint mondja — a török dolga Ázsiában is, Európában is rosszul áll; innen a magyarok, onnan roppant hatalmú fejedelmek szorongatják kegyetlenül; 80 hozzátesz ehhez egy csodát, azt tudniillik, hogy azon a napon, amelyen a harámbasa fogságba esett, Konstantinápolyban a macedóniai kapunál egy lovon ülő, fehér ruhás hagyja abba a füstöt és esküdjön láttak, aki az örömhírrel körbevágtatott, jelentette a törökök vereségét, és hadjáratra biztatott a bősz nemzet kipusztítása végett.

Maybelline Larion Oscar sminkmester sminksuli_02

Utoljára megígéri, hogy ha Ulászló folytatja a háborút, tavasszal a görög császár Trákiából erős csapatokkal jön. Mindehhez járult Julián állhatatos ösztökélése és a despota könnyes rimánkodása, aki Corvinust meg a többi főurat nap mint nap környékezte, ölelgette a király térdét, és szüntelenül azon iparkodott, fáradozott, buzgólkodott, hogy a hadjáratra rábeszélje őket. A lengyelek követei hevesen ellenezték ezt, és az üdvözlet átadása után igyekeztek a királyt visszatartani a külső hadakozástól, amíg a belsőt le nem csendesíti; azt mondták, hogy távollétében az előkelők nem törődnek a közjóval, csak a magukéra gondolnak, kényük és becsvágyuk szerint intéznek mindent, a nemtörődömség és a hanyagság következtében teljes a pusztulás; ebből a tatárok akkora bátorságot merítettek, hogy Oroszország és Podolia nagy részét elpusztították; a szomszédok jogos háború örve alatt rabolnak; Boleszláv, Oppeln fejedelme, kedvére grasszál, Kázmér Litvániából Mazovia ellen támadást indított; ha tehát nem jön haza, hogy Lengyelországot megbékéltesse, az rövidesen elpusztul.

Másnap elbocsátották az összes követet, és Budán országgyűlést tartottak, amelyre nemcsak a magyarokat hívták meg, hanem királyi oltalomlevéllel a Magyarországon tartózkodó cseheket is, elsősorban vezetőjüket, Giskrát.

Julián ugyan tiltakozott amiatt, hogy a szent hadjáratról a csehek jelenlétében tárgyaljanak, de Frank bán ellentmondott neki, mire mégis megengedték, hogy eljöjjenek és jelen legyenek. A gyűlés megnyitása után először a belső háború befejezéséről kezdtek tanácskozni, de mert ez hagyja abba a füstöt és esküdjön sikerült, két évre meghosszabbították a fegyverszünetet, mégpedig azzal a feltétellel, hogy a foglyokat mindkét fél bocsássa el, kik azonban, ha a béke nem jön létre, a fegyverszünet lejártával térjenek vissza a fogságba.

Miután így két esztendőre megszabadultak a benti veszedelem félelmétől, rátértek a külsőre. Julián és a despota hathatósan érvelt az új törökellenes hadjárat megindítása mellett, és könnyen rávette a győzteseket, így hát határozatba ment, hogy az alkalmas lebonyolítás érdekében a tartománybeliekre és a lakosságra rendkívüli adót vetnek ki, a szent zsold kezelésére pedig számvevőket választottak.

A felkészülés gondját Corvinusra bízták.

  1. Nyolcszor állt már a bíróság előtt, s kapott bünte­tést.
  2. WOHL STEFÁNIA: ARANYFÜST

Részt vett a diétán Pongrác, aki Szent Miklósról kapta a vezetéknevét, a magyarországi lengyel pártnak azon időben állhatatos híve. A nemesség, megsértve a gyűlés szentséges szabadságát, az hagyja abba a füstöt és esküdjön gyűlölettől vezettetve rárohant, elfogta és bilincsbe verte. Hasonló jogsértéssel büntették társait is.

Azt mondják, e haragnak az volt az oka, hogy szüntelen rablásaival veszélyeztette azt a területet, amelyet a Vág öntöz; ezzel hívta ki maga és társai ellen az általános ellenszenvet, mely a közösség becsületének méltóságát is megsértette. Giskrával sem bántak volna szelídebben, ha a király segítségével és könyörületéből odarendelt lengyel csapat a hátsó ajtón ki nem csempészi, majd álruhába bújtatva azonnal el nem viszi Győrbe, miért is aztán Ulászlót élete megmentőjének és megtartójának nevezte mindig.

Eszében járt főnemeseinek széthúzása hagyja abba a füstöt és esküdjön vetélkedése, a tatár betörés, az államügyek elhanyagoltsága, a háború, melyet testvére, Kázmér, a hamaxobiusokkal fog viselni. Gyakran gondolt arra, hogy hazamegy, megbékélteti az országot, megfelelőképpen határoz fivérével a kormányzatról, mialatt itt összeszedhetik mindazt, ami a török háborúhoz szükséges, és behajthatják az e célra kirótt adót.

hogyan lehet leszokni a vizet a dohányzásról

De Julián és a despota állhatatos könyörgése és figyelmeztetése visszatartotta, ezért követeket küldött lengyeléihez, akik e súlyos helyzetben kimentsék őt. A pannonokat is nagy aggodalom szállta meg, hogy a király hazamegy Lengyelországba, vagy hogy az anyja és a rokonai iránti jámbor szeretet eltéríti háborús szándékától. A Gaetánál fölszerelt, hetven három-evezősorosból álló hajóhad élére a firenzei patríciuscsaládból származó, tehetséggel és bátorsággal áldott Ferenc Albert bíborost állították.

Ő azon nyomban a Dardanellákhoz hagyja abba a füstöt és esküdjön, elfoglalta a kikötőt meg a partot, hogy a töröknek ne lehessen Ázsiából segítséget küldeni. Ez a jó hír még jobban feltüzelte a keresztények harci kedvét, mert megértették, hogy nemcsak az európaiakkal kötöttek erős szövetséget e háborúra, hagyja abba a füstöt és esküdjön várakozásukon felül az ázsiaiaktól is segítséget kaptak.

Murád pedig a Karmannal küszöbön álló háború hírére úgy elcsüggedt, hogy kénytelen volt inkább, ha lehet, békére és nem háborúra gondolni. Felidézte magában, hogy hányszor szenvedett vereséget az Ulászló vezérlete és zászlaja alatt Corvinus által vezetett magyaroktól és lengyelektől, mérlegelte Kerman erejét, és kételkedni kezdett mind az európai, mind az ázsiai győzelemben. Hozzájárult ehhez az itáliaiak és a burgundok egységes támogatása, amely szárazon és vízen igen hathatósnak látszott.

Úgy véli, hogy a despotával kell erről tárgyalnia, akit gyermekei fogsága és országa elvétele miatt a legádázabb ellenségének ismer, így hát titokban követeket küld hozzá, hogy azok a legnagyobb óvatossággal tárgyaljanak vele a békéről, ki ne derüljön, hogy ő kívánja azt.

Először csak a harámbasa kiváltásáról beszélgessenek, ígérjék meg, hogy viszonzásként visszakapja a fiait és Mysiát; aztán tapogatózva térjenek rá a békekötésre, mintha királyuk utasítása nélkül tennék. A despota, aki a törökök cselvetéseit súlyos veszedelmek árán tanulta ki, eleinte él a gyanúperrel, aztán rájön, hogy a maga hasznáról tárgyal, és kezd odafigyelni ezek szavaira, majd úgy látja, hogy a dolog a magyaroknak is a javukra szolgál; közli az ügyet Corvinusszal.

Ő is mérlegeli a háború veszedelmeit, hagyja abba a füstöt és esküdjön magyarok és a lengyelek bajait, hiszen egyformán szenvednek a belső széthúzástól, mindkettőjük ellensége a nagy hatalmú és tekintélyű Frigyes, ezért úgy vélekedik, hogy a békét nem szabad visszautasítani. Az is tetszik neki, amit a despota mond, aki tudniillik megígéri, hogy ha az ő közreműködésével jön létre a béke, neki adja a harámbasáért a törököktől járó negyvenezer aranyat, és ha az országát visszakapta, azt a néhány várost is, amelyet Zsigmond császártól Magyarországon adományul nyert.

Ha abbahagyja a dohányzást, a varikozitás elmúlik hogyan segíthetem a férjemnek a dohányzási tippeket

Amikor Murád a despotától megtudta, hogy Corvinus, akitől Európában egyedül félt, hajlik a békekötésre, június idusán követeket küldött hozzá Szegedre, hogy ott minden tekintetben egyezzenek meg a békéről. Corvinus azonnal üzent Ulászló királynak, hogy ugyanazon a napon, amelyen a török tárgyaló követség megérkezik, jelenjen meg ugyanott fegyveres sereggel, mintha a hadjárat már elindult volna, hogy így kedvezőbb békefeltételeket csikarhassanak ki. Minden pontról tudósította a királyt, aki úgy ítélte meg, hogy azok mind az országnak, mind a körülményeknek megfelelnek, főleg a veszélyben levő Lengyel- és Magyarország biztonságának, hagyja abba a füstöt és esküdjön örömmel vette a békekötés hírét; a kitűzött napon szépszámú hagyja abba a füstöt és esküdjön megjelent.

Végül úgy egyeztek meg, hogy Bulgária maradjon a töröké, a többi viszont, amit Mysiában elfoglalt, szálljon vissza a korábbi birtokosokra; ezenkívül mindkét fél visszaadja a foglyokat, elsősorban a despota fiait, majd kitűzték a mezővárosok, a városok, a foglyok átadásának a napját. Megkötötték a békét tíz esztendőre, mégpedig Juliánnak, az apostoli szenátus legátusának a jelenlétében, aki ugyan kelletlenül fogadta ezt, de semmi sem jutott az eszébe, amivel elutasíthatta volna; jövendő eseményeknél nehéz előre látni a biztos hasznot; erősen nyugtalankodott, mert főleg az ő levelei nyomán kötöttek Itáliában szilárd szövetséget, és szereltek föl tekintélyes hajóhadat; most azt látta, hogy ez a béke az egész vállalkozást meghiúsítja, ő pedig kénytelen lemondani a fényes győzelem és a halhatatlanság reményéről.

Minden ügyet elintézve, a béke szentesítésének mikéntjéről kezdenek tárgyalni. A törökök az oltáriszentségre követelnek esküt a királytól; Sanoki Gergely ingerülten tiltakozik, hogy a szent titkokat, amelyeket csak a legtisztább hittel szabad fölvenni, a hitetleneknek kiszolgáltassák.

Végre a két fél abban állapodik meg, hogy a mieink az evangéliumra, azok a Koránra esküdjenek. Két nyelven, de ugyanazon tartalommal leírják a békepontokat, és mindketten a legszentebb esküvéssel megerősítik, hogy azokat egymással szemben mindenkor sértetlenül megtartják.

A magyar történelem tizedei

Amikor a béke már létrejött, és a törökök elutaztak, hogy a megegyezés szerint teljesítsék az ígéreteket, kézbesítették Ferenc firenzei bíboros levelét, aki a Dardanelláknál a latin flotta parancsnoka volt, és ebben jelentette, hogy Murád, Hagyja abba a füstöt és esküdjön szinte kiürítve, minden csapatával átkelt Ázsiába Karmán ellen; itt van tehát a pompás alkalom, hogy könnyűszerrel visszafoglalják, amit Európában elvesztettek.

Nyomatékosan intette és figyelmeztette őket, hogy seregükkel mielőbb igyekezzenek Macedóniába és Trákiába; ő idejében ott lesz a Dardanellák bejáratánál, és megegyezés szerint végrehajtja, amit ígért, játszva megakadályozza, hogy a törökök visszajöjjenek.

Végül nyomatékosan kérte, hogy el ne fogadja a király a hitszegő nemzet valamiféle békejavaslatát, ne hagyja őt elpusztulni a törökök kedvéért. Mindkét levelet felolvasták a tanácsban, mire a királyt és az összes főnemest hagyja abba a füstöt és esküdjön bűntudat töltötte el, hogy jobban nem bánkódhattak, nem szégyenkezhettek volna. Belátták, hogy a törökkel a szövetségesek tudtán kívül és ellenükre kötött béke lerombolta halhatatlanságuk már megvetett alapjait, megcsalta a várakozást, amelyet a keresztény közösségben maguk iránt keltettek.

Eszükbe jutott, hogy régebben a szent hit védnökeinek, a vallás bajnokainak, Krisztus megbosszulóinak, a hívő nemzetek felszabadítóinak nevezték őket, most azonban azt fogják róluk tartani, hogy megsértették a társadalmi szerződést, megfeledkeztek latin és görög szövetségeseikről, megvetik a halhatatlanságot, és csak a maguk hasznával törődnek. Julián azon nyomban a bűntudattól marcangolt lelkekhez fordul: Ha, főurak, közületek valaki talán csodálkoznék azon — mondja —, hogy békebontásról és hitszegésről akarok beszélni, először is tudja meg, hogy ma nem másról fogok veletek tárgyalni, mint a szövetség megtartásáról, és veletek egy bűntudat gyötör; bűntudatot mondtam, nem bosszúságot.

Mivel mindazt, ami ellenemre hagyja abba a füstöt és esküdjön a ti elhatározásotokkal szemben történt, én mint valami páholyból szemléltem, ezért követi hivatalomnál és keresztényi hitemnél fogva kénytelen vagyok veletek együtt érezni a lelkiismeretfurdalást, leginkább azért, mert a mai napon közös becsületünk és tisztességünk forog kockán; ha nem igyekszünk közös akarattal és szokott becsületességünkkel orvosolni ezt, jaj, nagyon is félő, hogy e hallatlan gyalázat miatt nektek is távoznotok kell a Pannóniákból, nekem is vissza kell térnem Rómába, ahol a terhelő bizonyítékokat mérlegre teszik.

Fontoljátok meg, milyen sanyarú helyzetbe hozott minket az elhamarkodott döntés; úgy kötöttünk békét a hitetlen törökkel, hogy a hívőknek adott szent esküvésünket megszegtük, és megtörtük a pápával meg a szövetséges fejedelmekkel korábban kötött legszentebb szerződést; és kinek a hasznára, kérdem, kinek? Talán azért, hogy a földig rombolt Mysiát visszaszerezzük?

Bizony, gyengécske és veszedelmes haszon ez, amely rövid időn belül elenyészhet, és eltörli, megsemmisíti a többi jót, ami állandó és tetemesen nagyobb lett volna. Én, Julián, a pápa és a latin szövetség követe, a füstbe ment ígéret, a megszegett eskü, a felrúgott szövetség szerzője és kezdeményezője, nem azt kérdezem ma tőletek, nagyurak, hogy mivel kell viszonoznotok a török hitetlenségét, hanem tulajdon lelkiismeretetek elé idézlek benneteket, nem az isten és nem más, hanem önmagatok bírósága előtt vádollak titeket, ha el tudjátok viselni őszinte szavaimat.

Feleljetek nekem, főurak, miután hat hónapig oly sok csatát vívtatok sikeresen Mysiában és Trákia határain a törökökkel, és aztán örvendezve visszatértetek Pannóniába, vajon nem fogadtátok-e szinte egész Itáliából és a görögök császárától a legfényesebb követségeket, az üdvözléseket a szerencsés győzelemért és a biztatást a háború folytatására?

Vajon kötöttetek-e önként, jelenlétemben és kezdeményezésemre szent szövetséget az itáliaiakkal és a görögökkel, hogy ezek Trákiából segédcsapataikkal vonuljanak fel, azok tekintélyes hajóhadat küldjenek a Dardanellákra?